Fórum >> Hozzászólás

  isten hozzászólása:

igen, itt nagyon jól összefoglaltad a lényeget.
túlzottan is minden egy lapra tettünk fel, és túlzottan hossára építettünk mindent. elkezdődött az offseason, mindenki mondta, hogy hossa tutira elmegy, én bíztam sheróban. ki is jött a hír, hogy megvannak a feltételek ahhoz, hogy hossát megtarthassuk, sőt már adtunk is ajánlatot, még tetszik is neki. ekkor kezdtünk bizakodni. aztán még többet ajánlottunk, már mindenki bizakodott. hopp, malone elment, nem baj, marad egy hossánk. hopp ruutu elment, nem baj, hopp, már naslund foglalt, nem baj. jagr is foglalt, nem baj, marad egy hossánk, és a végén már laraque, roberts, adam hall, stb, mindenki elment, és a végén még slusszpoénnak hossa is.
mire meg észbekaptunk, már szinte csak tüenti kezelés volt satan meg fedotenko, akik tulajdonképp még (már bocs a drukkerektől) a vakok között sem voltak királyok a fél szemükkel. nem mondom, hogy rossz játékosok, mert nem azok, és nem is akarom most divatból szidni őket, csak valahogy egyikük sem az a kirobbanó formában lévő játékos, aki crosby mellett kupáig vezethetné a csapatot.
pesonennek is örültünk, hogy de fasza, finn gólkirály, így nyomja, úgy nyomja, aztán tessék.
keménylegénynek godard meg cooke érkezett, hát godard valahogy nem az igazi (igaz, BGL sem volt az már a végén, de neki azért volt egy kis tekintélyt parancsoló megjelnése - nemtom, ha godardot berakják sid mellé "testőrnek", akkor ki fog megijedni tőle, akár nagydarab, akár nem), meg cooke-nak is voltak villanásai, de annyira nem győzött meg engem se.
és akkor még a sérülések is szokás szerint. aztán visszatért maf, kb. nulla. visszatért whitney, nem az igazi, pedig vártuk őket, mint a messiást.
az lesz még szép, ha gonchar visszatér, aztán még ő sem segít majd rajtunk.
igazából jobb is, hogy gondok vannak a netemmel (teljesen alkalmatlan a meccsnézésre), mert szerintem a hajamat már kitéptem volna.

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.